A Vasa után siettem tovább a múzeumhajó-mólóhoz. Itt meglepett, hogy mennyien vannak és milyen aktívak a bácsik a Sankt Erik jégtörőn.
Igaziból előbb kellett volna gyanút fognom, de azt hittem, hogy ilyen kis aktívak, hogy még a kazán is fel van fűtve. A világítótorony-hajóra csak egy pillantást vetettem, éppen amúgy is be volt zárva. Nagyon hasonlót néztünk már Göteborgban.
Szóval felszaladtam a hajóra, bácsi kérdi a nevemet. Hááát, mondom, nem tudtam, hogy regisztrálni kéne. Szóval hosszú történet röviden, éppen egész napos hajózásra indultak. Hajlott is volna rá, hogy elvigyenek, felírt volna a listára, de akkor még azt hittem, hogy jobb lenne végignézni a múzeumokat. Így utólag: simán el kellett volna menni a bácsikkal és hajózni. Szerencsére leengedett a gépházba, úgyhogy megnézhettem a gyönyörű gőzgépet.
Valahogy a gőzgépen jobban látszik, hogy él. Meg persze a hang, a gőzfelhő. 
Megvártam, amíg kifutnak:
Ja, mindig meglep, hogy Dél-Svédország mennyivel kontinentálisabb éghajlatú, mint itt fent. Ez az őszi kép simán lehetne otthon is:
