Itt a tavasz, az egesz falkat kivittuk setalni a kozeli felszigetre, mert itt el lehet engedni oket es jol atlathato a terep.
Amikor Veronika meghallotta, hogy setalni megyunk, egybol elkezdett oltozni.
Azert szerencsere a teli ruha mar boven tul meleg lett volna.
Aztan odaertunk a parkoloba, ahol a gyerekek alaposan megneztek a kis mocsaras reszt is, amit azonnal “krokodil vizenek” azonositottak.
Aztan befele elengedtuk oket. Erik az egesz tarsasagot szivesen ellatja botokkal. Erdekes, hogy Lilyt kulonosebben nem erdekli a dolog, neha botozik, de gyorsan lerakja, Veronika viszont nagyon igyekszik utanozni Eriket.
A foldeket mostanaban szantottak fel, ezert az ut szelen a barazdak bokodese eleg hosszan lekototte oket. Amugy azert utalom, hogy ezek is es a hazunk felett szanto paraszt is nem kepes tartani a hatarat a foldjenek. Itt az utbol szantanak be minden evben nehany centit, a haz felett pedig a frissen megcsinalt vizlevezeto csatorna falat sikerult keresztbe beszantania, ezert most a viz jelentos resze becsatornazodik a szantora, ahonnan persze mar megint a mi tamfalunk mogotti vizlevezetonek kell lefolyatni a vizet.
Veronika es Erik nagyon szerette a folddarab-bokodest.
A gyerekeink nagyon hasonlitanak Kajakra: ketszer engedtuk el Kajakot: egyszer lent nalunk a kikotoben, amikor le volt eresztve a to, mert azt hittuk, hogy hat kiskutya es nehany het egyuttlet utan csak visszajon mar. Hat nem. A masodik pedig pont itt volt, amikor talaltunk egy ures birkakaramot, amiben elengedtuk futni. Aztan persze megtalalta a birkakat. Be voltak allva valami melyedesbe, alig tudtuk elkapni. Meg jo, hogy nem jott az allatok gazdaja a vasvillaval.
Szoval, elengedtuk a gyerekeket is, erre nekiindultak a mezonek ugy, hogy vissza se neztek egy jo darabig. Aztan meg elfaradtak, mire visszaertek.
Aztan persze nem maradhatott el a kavicsdobalas sem:
Édes, drága kincsek! 🙂 :*