Az odaut.
Az odafele ut nem indult siman, a Gardermoen-Heathrow gepemet sajnos toroltek, raadasul annyira rosszul es lassan csinaltak az atfoglalast mas gepekre, hogy (az en gepem 7:55-kor indult volna) a SAS 7:50-es heathrowi jarata 64(!) ures hellyel repult el, mindenki rafert volna a mi gepunkrol, ha egyszeruen csoportosan atirnak minket. Persze nem. Azt sem hagytak, hogy vegyek ott helyben egy jegyet a SAS gepre (csak 1400 kr volt), mert akkor toroltek volna a tobbi reszet a jegyemnek, mert nem kezdtem volna meg az utazast.
Szoval harom ora varakozas utan a srac legalabb azzal fogadott, hogy szerencsem van es nekem legalabb tud kinalni egy utvonalat, amivel aznap odaerek meg Austinba, igaz, hogy nem delutan 4-re, hanem ejfelre, de azert odaerek.
Igy jutottam el vegul Izlandra. Az uj utvonal Gardermoen-Keflavik-Denver-Austin volt, ebbol az utolso pillanatos foglalas miatt szerencsere a ket Icelandaires szakasz (Oslo-Keflavik, Keflavik-Denver) jegyei a jobbfele helyekre szoltak. Azt sajnaltam, hogy keskenytorzsu geppel mentem, mar keszultem a Heathrow-Austin szakasz 787-esere, de igy vegul az odautat az Icelandair 757-esein tettem meg. Ezeknek a gepeknek az atmeroje ugyanaz, mint a 737-eseknek, amiket a Norwegian hasznal.
Az elson business class ulesen ultem (az extra turistaosztaly elso ulesei regen meg uzletiek voltak, szoval itt 2+2 ules volt csak a 757-esen), nagyon kenyelmes volt.
A masodik szakaszon sajnos mar nem a legelso sorban levo ulest kaptam, de ott is legalabb a 3+3 szekes torzsben a ket kozepso szek uresen volt tartva, igy eleg kenyelmes volt ez is.
Az Icelandair erdekes volt, egyreszt meglehetosen oregek a gepek, viszont csak ilyenekkel repulnek. Valoszinuleg azert, mert amikor vettek oket, akkor a 737-esek meg nem repulhettek ennyire messzire (az Icelandair uzleti modellje arra epul, hogy Izland feluton van Europa es Amerika kozott).
A veszkijaratos videojuk tetszett, nezzetek meg! Az etlapjuk is jopofa volt ezekkel a leirasokkal:
Aztan Izland igazan kellemes idovel fogadott, kb. 8 fok, suvito szel es vizszintesen zuhogo eso. Az egyik foldi kiszolgalo srac be is allt esovedonek, mert a gepen kb. harom sort teljesen elaztatott a viz, mire az utasok beszalltak (eleg butasag, hogy nincsen ponyva felul a lepcson vagy legalabb akkor a masik oldalon nyitottak volna ajtot, ne azon a felen, ahonnan vert az eso).
Igy ranezesre, Keflavik (es Rejkjavik) kornyeke pont az a kozmopolita tengerparti paradicsom, mint amire szamitottam:
A belepes az USA-ba szerencsere gond nelkul ment, gondolom kevesen szoknek hozzajuk Norvegiabol. A denveri nehany ora ezzel egyutt eleg kiborito volt, mert a hataratlepes miatt ott ossze kellett szednem a csomagomat, aztan bejelentkezni a belfoldi (Denver-Austin) gepre, leadni a csomagot, aztan atmenni ujra a biztonsagi ellenorzesen es utana meg el is erni a gepet. Erre volt kevesebb, mint masfel oram, vegig rohanni kellett. Aztan kiderult, hogy a gepet tulfoglaltak, ezert nincsen helyem, a varolistan a hatodik voltam. Ott keregettek az embereket a beszallas elott, hogy ki lenne hajlando 400 dollarert inkabb masnap menni.
Nem sok remenyt fuztem hozza, de vegul kaptam helyet a gepen es megerkeztem ejjel Austinba. Itt atvettem a berautot, kozben megcsapott az ejszaka is kb. 25 fokos langy meleg (legutobb Mexikoban ereztem ilyet, hogy otthonrol elindulok a huvosbol es itt ilyen tropusi meleg fogad), aztan elhuztam a hotelbe, szerencsere csak kb. 15 percre volt a reptertol.
🙂