Párizsi út

Sziasztok!

Hétf?t?l szerdáig megint Párizsban voltam üzleti úton. Megint csak így kurtán-furcsán sikerült csak várost nézni, de lassan legalább kívülr?l láttam a leghíresebb nevezetességeket. 🙂

Ezúttal a Notre Dame volt kit?zve célul. Próbáltunk id?ben eljönni az NDS-t?l, de megint csak 6 után sikerült beérni a városközpontba. Már minden zárva volt, de legalább kívülr?l meg tudtunk nézni.

Maradt még egy kis id?nk a vacsiig, úgyhogy bóklásztunk a környékene egy kicsit.

A séta majdnem rosszul végz?dött, amikor az egyik k?szobor rátámadt a kollégámra:

Végül azért megmenekült. A nagy ijedség után 🙂 kezd?dhetett a vacsora a franciákkal.

Egy egészen jó helyre mentünk, tipikus francia ételeket szolgáltak fel. Normál éttermekkel ellentétben itt lehetet hagyományos falusi ételeket is kapni. A grillezett marha mellett így lehetett májat vagy körömpörköltet is rendelni. A norvég kollégáim mind csigát ettek el?ételnek és enyhe undorral nézték, ahogy a franciák és én libamájat és pirítost fogyasztunk. Ízlések és pofonok, ugye.

Visszafele hoztam Nutellát és sonkát Gyurinak. 🙂

Összességében elfogadható út volt, bár eléggé fárasztó. Három hét múlva megyek megint. Már láttam az Eiffel-tornyot aluról, a Notre Dame-ot éjszaka. Legközelebb biztosan a Louvre-t nézem meg kívülr?l. 🙂

Sorry, comments closed.