Szerencsére Veronika nagyon jó időpontot választott a megszületésre: szombat és vasárnap közötti éjjel, hajnali kettőkor ment el a magzatvíz. Se forgalom, se dugó. Felébresztettük a kicsiket, és lazán beautóztunk a kórházba.
A kórházba érve kiderült, hogy ugyanaz az ügyeletes szülésznő, akinél Erik és Lily született. 🙂 Ennek nagyon örültünk, mert Bente szimpatikus és felkészült. Az előző szüléseknél is szerettük.
Ekkor 4 cm volt a méhszáj, úgyhogy várni kezdtünk. Háromnegyed óra múlva még mindig nem történt semmi, ezért Bente kedvesen hazaküldte Gyurit a kicsikkel, mert azt mondta, hogy nem tudok eléggé a szülésre koncentrálni. A következő három órát szundizással és pihenéssel töltöttem (Gyuri pedig az orditó gyerekeket probálta elaltatni otthon).
Fél hat környékén a fájások egyre erősebbek és gyakoribbak lettek. Behívtam Bentét, aki közölte, hogy haladunk, 5 cm. Ez eléggé letaglózott, arra számítottam, hogy legalábbis 9-10. Kiment és hozott egy gurulós izét, amivel lehet fájások közben is járkálni (a képen balra), majd kiment.
A következő négy perc történései:
Lelkileg felkészültem még 2-3 órányi vajúdásra és épp kipróbálni készültem a gurulós cuccot, amikor egy erős fájás jött, majd még egy.
Azután elkapott az eddig érzett legerősebb tolófájás: ez megoldotta a maradék tágulást, átrepítette a babát a szülőcsatornán és félig kitolta a fejét. Se ellihegni nem tudtam a fájást, se megmozdulni. Ott álltam karnyújtásnyira a segélykérő madzagtól és kb. tíz centire az ágytól, de se a madzagot meghúzni, se az ágyra leülni nem tudtam, miközben éreztem, hogy csúszik ki a baba. Úgyhogy jobb híján elkezdtem segítségért kiabálni.
Szerencsére hamar meghallottak és futva jöttek. Felsegítettek az ágyra és mondták, hogy most akkor ne nyomjak – ezzel meglett a feje. Utána egy kicsit kellett még nyomni és meglett az egész baba. Első tolófájás: 5:55, baba születése: 5:57. 🙂
Ügyes vagy Nővérkém! :-*