Ez még régebbi, szeptember elején voltunk Hortenben, hogy újra megnézzük a tengerészeti múzeumot.
Először megint a tengeralattjárót jártuk végig, mert még reggel volt és így nem volt olyan meleg a fekete testben. 
Nagyon érdekes volt, hogy búvárok is használhatták a csöveket.
Persze az ágyakat mindenképpen ki kellett próbálni.
Aztán következett a híd, ahol minden kezelőszervet végigpróbáltunk. 
Belenéztünk a periszkópba is.
Aztán mindenki elfoglalta a helyét:
A tengeralattjáró után folytattuk a kültéri dolgok megnézését, mert egy óra múlvára már esőt jósoltak.
Az ágyúnlovagolás most sem maradhatott ki.
Szép nagy horgony.
Aztán megnéztük a kis járőrhajót. Itt is nagyon jól szórakoztak, a hidat itt is bevették a kis kadétok.
Aztán itt is vészhelyzet volt és elfoglalták a munkahelyeiket:
Tök jó kis labirintus volt a hajó.
Aztán persze itt is kipróbáltuk a legénységi szállást.
Aztán a nagy fregatt következett (majd meglátjuk, lecserélik-e az Aegis-fregatt KNM Helge Ingstadra ;-), éppen norvég flotta büszkeségének leamortizálása után két nappal írom a cikket). Itt megnéztük a rakétaindító töltőrendszerét.
Nem sikerült felborítani őket.
Aztán persze itt is kipróbáltuk a legénységi szállást.
Ez már a vezérlőközpont.
Van egy jellegzetes kilencvenes évek életérzés benne. Szegény DEC, már nem is emlékszik rájuk senki, pedig például ők készítették az első igazán használható keresőt, az Altavistát (ha nem lenne egyértelmű :-), a nagy CRT monitor Digital (DEC) gyártmány).
Veronika különösen élvezte a hajó bejárását.
Tetszett a kisfiúnak is.
A hadihajók menők.
Éppen eleredt az eső, amikor bementünk az épületbe.
Itt van az egyik tengeralattjáró tiszti étkezője és talán találóbb zene nem is szólhatott volna benne, ha eljött volna a harmadik VH, akkor szerintem az utolsó ember kb. itt hallgathatta volna, 50 méter mélyen a tengerben, várva, hogy meddig tart ki a levegő és az ellátmány, hátborzongató (ez a Dr. Strangelove végefőcímzenéje):
Láthatóan nagyon jól érezték magukat. 🙂