Minden evben kotelezo program a lellei vidampark. Szerencsere egyre tobb jatekba nonek mar bele es nekem is egyre kevesebbet kell felulni ezekre a hanytato izekre.
A mult nyari kedvenc, a hullamvasut most csak egy korre volt jo, valahogy megijedtek rajta es kijelentettek, hogy okes, most ennek ennyi volt 🙂
Viszont a rettenetes hanytato polipon hat vagy nyolc menetet mentek. En mar abba beleszedultem, hogy neznem kellett oket. Eloszor meg Lily felt egy kicsit, ugyhogy vele fel kellett ulnom. Nem nekem valo ez, utana vagy tiz percen at vert a viz.
Kicsit tul sok dodzsemes van, igazibol ketto ilyen hanytato korbe jatek van, aztan a szokasos nagy lancos hinta (sohasem ertettem, hogy miert elvezi azt barki), negy dodzsem, egy kalozhajo-szeru inga, meg nehany ilyen kicsiknek valo korhinta es ugralovar. Egy sima balatoni varoshoz szerintem tok jo. Ami kicsit gaz, hogy nem lehet csak a gyerekeknek jegyet venni, ugyhogy nekunk is ki kell fizetni a teljes felnott belepot (belul mar nincsen jegy).
Kozben rank is esteledett, ugyhogy kiprobalhattam, hogy hogyan mukodik az uj fenykepezo (Sony RX-100 mark 5, a harmadik, amit megvettunk a szeriabol). Ennek az az ujdonsaga, hogy meg ilyen alacsony fenyben is kepes sorozatfelvetelre folyamatos fokuszallitassal. Ugyhogy lehet vele sorozatot loni es kivalasztani azt a kockat, amiben eppen latszodnak a gyerekek :-).
Azert ez mar egyszerubb feladat volt: a vegen Erik kijelentette, hogy neki hanyingere van (nem is csodalkozom rajta), ugyhogy mar a kisvonatot sem vallalta be :-). Veronika is kicsit le volt mar jarva, ugyhogy kicsit bambult es keson vette eszre, hogy ott allok elottuk es vigyorgok. 
