Június elejére sikerült is megszervezni Erik óvodai szülinapját, a folyamatos utazások miatt. A csapat egy része már nyaralni volt, de a többiek eljöttek és nagyon jól érezték magukat. Az időjárás miatt csak benn tudtunk lenni, de így is jutott elég játszani és ennivaló. 🙂

DSC07505

Erik az új kalózos pólóját szerette volna felvenni. Veronika rózsaszín hercegnő ruhában és a saját szülinapi koronájában van, Lily pedig a koszorúslány ruhájában, balerinahajjal (konty).

Most lazábbra vettük a figurát és kevesebb ennivaló volt, de így is maradt meg. A helyi szokásoktól eltérően nem virslit főztünk, hanem pizzacsigát csináltunk. Volt gyümölcsös sajttorta, sok eper és vaníliaszósz.

Azután egyszerűen szabadjára engedtük őket a lakásban. Úgy tűnik minden gyerek szeret mások játékaival játszani, amiben Erik lelkes partner volt és mindent megmutatott a többieknek.

 

 

Sorry, comments closed.