Helyzetjelentés

Sziasztok!

Néhány új kép:

Az oviban rendszeresen van arcfestés. Eddig Erik csak egy pöttyöt engedett az orrára, de az utolsónál messzebb is eljutottak az ovón?k és már arcdíszítés is van. 🙂

Rendszeresen rajzolnak is, Erik az egyik kislánnyal festett múltkor egy nagy lapra csíkokat. Az elkészült alkotasokat azután kiteszik a falra. Jöv? hétt?l megint mennek az erd?be délutáni ottalvással minden második héten.

Egyre több szót és mondatot használ. Tegnap például a “kakadu” szóval b?vült a szókincse.

Egyre jobban nem tetszik neki a pelus viselése, ami plusz motiváció a wc használatára, amit amúgy roppant szórakoztatónak talál.

Lilyvel minden délután ebben a ruhában megyünk Erikért. Szerintem nagyon jól áll neki, bár lassan kezd meleg lenni rá (az autósülésben mindig sokkal melegebb van).

Elképeszt? sebességgel mászik a konyha és a nappali között. Reagál a nevére, és nagyon érdekli mindenféle beszéd vagy ének. Tágra nyílt szemekkel csodálja, hogy Erik mikre képes. Egészen jó a kéz-szem koordinációja is, szinte mindent meg tud ragadni, ami megtetszik neki. Elkezdtük az etetést, egyel?re még nem túl lelkes, de lassanként halad a dolog.

Nagyjából így festünk miután Erik hazajött az oviból.

Trackback

2 hozzászólás

  1. anyus, apa @ 2012-02-29 19:35

    Nagyon jól áll az arcfestés, azok a gyönyörű szemek szinte mesélnek, milyen jó is neki és az a huncut mosoly, imádni való. Nagyon jól áll Lilykének a kis ruhácska, olyan szép, olyan bájos! 🙂

  2. Kelemenné Püski Erzsébet @ 2012-03-14 12:09

    Kedves Erzsike!

    Anyukádtól kaptam meg a honlapotok linkjét, így megnézhettem a csöppségeket.
    Gratulálok Nektek a gyerekekhez, gyönyörűségesen szépek mind a ketten.
    Engedd meg, hogy kis családom nevében is jó egészséget és minden szépet és jót kívánjank valamennyiőtöknek.