Erik – 5 hónap

Sziasztok!

Erik ezen a héten töltötte be az 5 hónapot. Okosodik, már segít apának olvasni például. 🙂

Kezdi felfedezni és egyre ügyesebben használni a kezecskéit. Percekig elszórakozik azzal, hogy az ujjait nézi és nyitogatja ?ket. Vagy valamelyikunk ujját ragadja meg újra meg újra. Kezd utána nyúlni dolgoknak, amiket aztán lelkesen t?r be a szájába. 🙂

Lassan kezd kevés lenni neki a tej. Éjszaka néha már kétszer is felébred enni. Amikor mi eszünk, akkor pedig hangosan cuppog. Úgyhogy ma kipróbáltunk egy pár kanálnyi ételt. Tetszett neki, minden gond nélkül evett bel?le, még tejjel sem kellett összekeverni.

Egyel?re még nem volt energiám a házi készítés? étellel foglalkozni, úgyhogy bolti zöldségpürét kapott. Ilyen kása szer? izét szoktak még adni neki, azt is kipróbáljuk majd.

A héten voltunk véd?oltáson és méredzkedtünk is: 8,8 kiló a kis mamut. A véd?oltás egy kicsit megnyomta a hangulatát.

A fiúk jól megvannak együtt itthon. Erik sokkal jobban reagál Gyuri arcára és jelenlétére, mint amikor csak én voltam vele. Lassan én is hozzászokom a munkához és a folytonos tejlefejéshez. Kajak pedig élvezi a napi kétszeri sétát (én nem bírom messzire vinni a babát a hordózóban, úgyhogy velem nincs hosszú séta ha Gyuri nincs itthon).
Üdv,

Rzsó

Trackback

2 hozzászólás

  1. anyus, apa @ 2010-09-04 20:18

    Apa is baba is kivirulva, szépek mindketten. 🙂

  2. HugiÁgi @ 2010-09-07 14:51

    Hehe
    kismaszat
    😀