Húsvéti grillezés

Az ünnepeket f?ként pihenéssel töltöttük. Hogy mégse üljünk egész nap itthon, végül úgy döntöttünk, hogy elmegyünk grillezni. A grillezés itt össznépi játék, nagyon népszer?. Egyébként nem csodálom, elég kellemes id?töltés. Az ember üldögél a szabadban és finom kaját csinál.

Egy kicsit még ugyan korai a dolog. A városban már teljesen elolvadt a hó, ezért arra számítottunk, hogy a tó körül sem lesz már sok. Meg is lep?dtünk a kb. harminc centis hótakarón. 🙂 De sebaj! Találtunk egy padot, meg egy szimpatikus követ, ami mögött elég szélcsendes volt az id? a grillezéshez.

Grillezett cukkinit csináltunk, meg garnálát. Az alufóliában pedig krumpli készül. Ezen kívül sütöttünk még két szelet tonhalat. Az egyiket kicsit túlsütöttük, úgyhogy majdnem túl száraz lett. Azért a végére elfogyott. 🙂

Gyuri végig azon igyekezett, hogy ne tudjam lefényképezni. Itt még örül, mert azt hiszi, hogy nem sikerült. 🙂 Pedig de:

Ezt a két képet a tóról csináltam. Bár már kezd olvadni a jég, azért még el kell telnie pár hétnek, mire újra megjelenik a vízfelszín.

Rzsó

Sorry, comments closed.